| Ekkehard Ehlers

Ekkehard Ehlers munkássága a kísérleti elektronika és az akadémikus elektroakusztikus zene közti határokat pedzegeti. Gyakran a huszadik század jelentős zeneszerzőitől vesz hangmintákat, melyeket konceptuális, ám egyben komoly érzelmi töltést is hordozó "zárt rendszerekké" dolgoz át.

Ehlers filozófiát hallgatott Frankfurtban, autodidakta zenész. 1998-tól ad ki lemezeket, a kezdeti években a kísérleti elektronika legfontosabb műhelye, a Mille Plateaux gondozásában. Az Autopoieses duó tagjaként debütált, La Vie à Noir című albumuk a "noir" fogalmát értelmezte újra a digitális zene eszközeivel. Első lemeze saját nevén a 2000-es Betrieb volt, ezen alkalmazta először a zárt rendszerekről szóló elképzelését: Schönberg- és Charles Ives-darabokból vett részleteket, és az ezekből készített ismétlődő loopokat a dodekafónia elvei szerint rendezte "komplex, szisztematikus akusztikus térbe". Mint megfogalmazza, nem pusztán a hangmintavétel (sampling) elterjedt módszere izgatja, hanem az, hogy a felhasznált részletek hogyan utalnak, referálnak eredeti kontextusukra, mind a mikro-, mind a makroszkopikus szinten. Miközben hosszú ismertető szövegekkel látja el CD-it, melyek megközelítése erősen elméletinek tűnhet, a Wire magazinnak bevallotta: "Mindig arra törekedtem, hogy a világ legszomorúbb zenéjét hozzam létre."

Ugyanebben az évben Auch néven megalkotta a Mille Plateaux talán legsikeresebb kiadványait: ritmikus, a techno esztétikáját is magába olvasztó műveit a sajtó a click-house műfaj születéseként ünnepelte.

Hosszú időn keresztül dolgozott Plays című sorozatán, mely külön kislemezek formájában, majd gyűjteményes CD-n is megjelent (Staubgold, 2002), hatalmas kritikai érdeklődéstől övezve. E darabjaiban olyan művészek előtt tiszteleg, mint Cornelius Cardew zeneszerző, Robert Johnson bluesénekes, John Cassavetes filmrendező, a free jazz-legenda Albert Ayler, és Hubert Fichte író. Csak a Plays Cornelius Cardew tartalmaz részleteket a hivatkozott szerzőtől; a Cassavetesnek ajánlott darab például Schönberg- és Beatles-mintákból épül fel.

Legutóbbi albuma, a Politik Braucht Keinen Feind (Staubgold, 2003) az első olyan munkája, mely teljes egészében megkomponált: többek között a basszusklarinét illetve egy csellókvartett felvételeit szervezi újjá laptopján. Az eredmény egyszerre idézi a klasszikus és a legújabb digitális avantgárd zenét, valamint repetitív struktúrái révén a legjobb ambient darabokat.

Ehlers tevékenysége igen széleskörű. A März duó tagjaként az "elektronikus folk-pop" műfajában teszi fel kérdéseit, míg Joseph Suchy-val és Frantz Hautzingerrel az improvizáció területeit kutatta; a 2003-as Ultrahang Fesztiválon a közönséget elvarázsoló Stephan Mathieu-vel is készített közös lemezt (Heroin, Orthlorng Musork, 2003). A "kortárs művészet és a zene közti határterületeket kutató" Whatness kiadó egyik igazgatója. Darabjaira több tánctársulat is készített koreográfiát. Mindemellett művészetet és zenét is tanít, Saarbrückenben a képzőművészeti iskolában, valamint Stuttgartban a Merz Akadémián.