| Keith Fullerton Whitman

Az utóbbi idők egyik legkülönlegesebb és legeklektikusabb zenésze, a mai amerikai zenészgeneráció talán legfontosabb alakja, Keith Fullerton Whitman New Jerseyben született; zenei pályája viszonylag korán indult: kilencévesen Commodore számítógépen kezdett zenélgetni, az ízlésformálódás szempontjából meghatározó éveit pedig már a vásárokon begyűjtött bakelitlemezei határozták meg. 1991-ben Bostonba, a közismert Berklee College of Music-ra ment computeres zenét tanulni. Ez idő tájt rockos gyökerekből táplálkozó bandákat alapított, El-Ron, The Finger Lakes, Sheket/Trabant neveken. 1996-os diplomázása után különböző álnevek alatt kezdte munkáit terjeszteni, melyek közül a Hrvatski maradt a legkiemelkedőbb megnyilvánulása. A nevet azért választotta, mert hangzása hasonló egyik kedvenc művésze, a hip hop-kollázsokat készítő Steinski nevéhez. 1998-ban megalapította Reckankreuzungs Klankewerkzeuge Recordings Limited of Cambridge (RKK) lemezkiadóját (ahol egyébként öccsének, Briannek Blitter név alatt kiadott lemeze is megjelent), melyet idén egy újabb követett Entschuldigen néven.

Fullerton igen sokoldalú egyéniség. Miután a Harvard Elektroakusztikus Kompozíciók Stúdiója néhány felvétel elkészítéséhez stúdióidőt biztosított neki és a Matmos tagjainak, az egyetem cserébe arra kérte fel, hogy tartson egyetemi workshopokat számítógépzenéből. Ő ezen ugyan meglepődött, de a felkérést elfogadta. Állandó munkahelyként a kísérleti zenék egyik közismert terjesztőjénél, a Forced Exposure-nél is dolgozott. Egyedül működteti a Reckankomplex weboldalát, Mimaroglu Music Sales zeneboltját és postai lemezrendelő szolgáltatását.

Nemcsak a zene iránt érdeklődik szenvedélyesen, a kortárs művészetnek és kísérleti filmnek is nagy rajongója. Zenéjére, gondolkodására és egész lényére olyanok voltak hatással, mint az európai szabad improvizációs zene, a progresszív, pszichedelikus rock és a korai kaotikus Pink Floyd-felvételek, a Musszorgszkij- és Debussy-művek hangszerelése, a II. világháború utáni avantgarde zenekari művek, Rudolph Grey és Arto Lindsay zenei energiái, a breakdance városi gépzenéje és a korai kísérleti elektronikus zenék.

1999-ben a tekintélyes angol The Wire magazin szokásos évvégi szavazásán az Oiseaux 96-98 albuma a 9. helyen végzett elektronikus zenei kategóriában, míg 2002-ben (szintén elektronikus kategóriában) a Swarm & Dither lemeze a harmadik, a Playthroughs pedig a 10. legjobb album lett az "külső határok" (Outer Limits) kategóriában.

Jóllehet a szakmai besorolások bizonyos műfajokhoz kötötték munkáit, Whitman nem él műfaji gettóban, zenéi nehezen, vagy inkább egyáltalán nem beskatulyázhatók. Képes arra is, hogy akár a hardcore drum'n'basst is átlényegítse teljesen befelé forduló, organikus zenévé.

Az utolérhetetlen érzelmi töltésű Playthroughs minden egyes darabjának forrásanyaga a gitár, az akusztikus és elektromos gitárimprovizációk laptopos feldolgozást követően kerültek az albumra. Egyes darabokra hatással volt Terry Riley és Steve Reich zenéje, mindazonáltal az album egyben tökéletes önreflexió is Whitman mesterségbeli tudására.

A kritika valódi mérföldkőnek nevezte Antithesis című albumát, mely zenekari művek gyűjteménye, olyan hangszerek kombinációja, melyeken Whitman maga játszott, s azokat mindenféle számítógépes feldolgozás nélkül vette fel. Az album kiteljesítette a Playthroughs hangszeres és zeneművi alapját, hangulata sötétebb és sokkal összetettebb, ugyanakkor organikus szerkezetet alkot, melyben gyönyörű dallamok és nyugtalanító hangok egyaránt megtalálhatók. Whitman szinte már kényszeres megszállottsága abban is megmutatkozik, ahogy kifogástalan hangtájképeinek legapróbb részleteit kidolgozza.

Nyilván kamaszkori gyűjtőszenvedélyével is összefügg, hogy olyan fontos munkáit, mint az Antithesist és a Schöner Flußengelt csak bakeliten adta ki (ahogy azt egy interjúban jelezte is, számára a CD soha nem lesz több egy olcsó adathordozónál).

Számtalan zenésszel fellépett már; legendás Greg Davis-szel közös 2002-es turnéja, ami annak idején a maga nemében a legnagyobb méretű vállalkozásnak számított az Államokban (7 hét alatt 37 koncerttel). Dolgozott együtt a Matmos-szal, David Grubs-szal, a Fausttal, Wobblyval, remixeket készített az Anticon művészeinek, Oren Ambarchinak, DJ /rupture-nek.

Akár leplezni próbálja, akár nem, valójában mégis egy afféle remete, igaz nem a kivonulós fajta: netfüggő ember lévén sok mindenhez hozzáfér, sok mindenkivel kapcsolatba kerül, ennek ellenére néha mégis teljesen kívülállónak tartja magát. Szabadidejének jó részét kedvenc zenészeinek műveivel kapcsolatos véleménynyilvánításra fordítja. Részletesen dokumentált életműve, melynek ő maga a krónikása, arról tanúskodik, mintha még ő sem hinné el azt, hogy mennyire fontos részévé vált a jelenkori zenetörténelemnek.

A fesztiválon egy új munkáját fogja bemutatni, amit gitárra, analóg elektronikára és számítógépre írt.