SHAPE+ fellépők az UH Festen, és az eddigi tudnivalók

Október 10. és 16. között tart az idei UH Fest, amely közel negyven hazai és nemzetközi fellépőt mutat be Budapest hét helyszínén. Az egyhetes fesztiválra augusztus 26-ig kaphatók még kedvezményesen bérletek, amelyek azt követően teljes áron lesznek elérhetőek a fesztivál kezdetéig.

Az UH Fest eddig bejelentett fellépői a londoni Coby Sey, aki zenekarral lép fel, és szeptemberben megjelenő – régóta várt – Conduit című nagylemezét mutatja be a fesztiválon; illetve Vicky Mettler avantpop projektje, a Kee Avil, neki tavasszal jelent meg nagyszerű bemutatkozó albuma a Constellationnél. Az UH Festet a Kripta közösségének négy dobossal felálló szupergrupja, a Neon Drog Arkestra nyitja a Dürer kert kistermében, ahol rajtuk kívül Palmovka és Prell is fellép, duóként, amire eddig nemigen volt példa; a nyitóestén játszik továbbá a Tears|OV kozmikus-gótikus-kollázs-improvizáció triója. Coby Sey és Kee Avil a Trafóval együttműködésben megvalósuló koncertjére már kaphatók elővételes (és kedvezményes) jegyek.

Az UH Fest 2015-ben egyik alapítója volt a tizenhat európai zenei fesztivált tömörítő, a feltörekvő és előremutató európai zenészeket támogató, az Európai Unió Creative Europe programjának keretében finanszírozott SHAPE Platformnak*, amely az idei évtől SHAPE+ néven újabb hároméves ciklust kezd, ezentúl tizenhárom szervezet együttműködéseként, köztük továbbra is az UH Festtel, mint egyedüli magyar partnerrel. Az együttműködés részeként az alábbi hat fellépőt mutatjuk be a fesztivál egy hete alatt.

Olaszországból érkezik Luigi Monteanni és Matteo Pennesi duója, a Babau, amely – Artetetra nevű kiadójukhoz hasonlóan – a digitálvirtuális egzotika világaiban kalandozik, amihez Stock Fantasy Zone című 2020-as lemezük jó kiindulási pont lehet. A pezsgő brüsszeli mutáns zenei közegből jön a mexikói születésű Vica Pacheco, az ő kavargó-lüktető elektronikus folklórja is mintha egy párhuzamos valóság múltjából és jövőjéból szólna egyszerre.

Fellép még Heta Bilaletdin, akinek szintis-melankolikus popot és kísérleti elektronikus kalandozásokat ötvöző Nauhoi című lemeze az egyik kedvencünk volt tavaly. A finn Heta hat évvel ezelőtt már játszott a fesztiválon, akkor az Olympia Splendid zenekar tagjaként. 

Itt lesz továbbá a francia Frédéric D. Oberland és a szlovén Irena Z. Tomažin duója: Oberland az avantrocktól a rituális pszichedélián át a kísérleti és konceptuális elektronikáig jutott, míg Tomažin a performansz és a hangköltészet irányából, az improvizációs színtérből érkezett, 2007-ben fellépett már az Ultrahang Fesztiválon, illetve számos nemzetközi együttműködésén túl a 2010-es években a kultikus Borghesiának is tagja volt. Oberlanddal közös projektje egy kiállítás installációjának zenei kíséreteként indult, amelyből Arba Dâk Arba címmel fantasztikus lemez is született.

Perui születésű, Berlinben élő művész Ale Hop, elektroakusztikus kísérleteinek és intenzív kompozícióinak alapja a gitár, illetve annak manipulált hangzatai; a Bécsben élő Isabella Forciniti kutatási területe és zenei nyelvének alapja pedig a komputerzene, illetve a digitális technológiák, ezt mutatja be nálunk is.

Augusztus folyamán újabb fellépőket és részleteket osztunk meg veletek a fesztiválról, a teljes program és napi bontás várhatóan szeptember első felében lesz nyilvános, de honlapunk addig is folyamatosan frissül. 

Az UH Fest 2022 összes koncertjére érvényes kedvezményes bérletek limitált számban, illetve augusztus 26-ig kaphatók, utána teljes áron lesznek elérhetőek. A külön napi eseményekre szintén lesz lehetőség elővételes jegyek vásárlására szeptember folyamán, illetve a helyszínen is válthatók majd belépők.

Az UH Fest továbbra is a szorosan vett műfaji kereteken túli izgalmakat keresi, továbbá a kultúrák, színterek és szubkultúrák közti párbeszédet igyekszik erősíteni – elsősorban magyarországi premierekkel.

*Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Back