UH Fest 2019: magyarok, kiegészítő programok, kollaborációk a fesztiválon

Szeptember 29. és október 6. között tizenegy budapesti helyszínen közel negyven nemzetközi és hazai fellépővel zajlik ismét a zenei felfedezések egyhetes hazai ünnepe, az UH Fest. A honlapunkon már böngészhető a program és a napi bontás, valamint fesztiválbérletek is kaphatók vasárnap délután három óráig.

Korábban már bejelentettük a teljes line-upot, de a hazai erőkről, a kiegészítő programokról, valamint néhány hazai és nemzetközi szempontból is különleges együttműködésről kevesebb szó esett.

A fesztivált szeptember 29-én, a Jurányi Házban Mákó Rozi koncertje nyitja, aki bár Committee és Tsering néven a technót űzi, most egy fényinstallációval kísért, nem elsősorban ritmusvezérelt műsorral indítja az egyhetes programsorozatot. A nyitóest fókuszában pedig Ungváry Tamás, a több évtizede Stockholmban élő kísérleti-innovatív-computerzenei úttörő áll, aki Nagy Ákos, Baráth Bálint és Siklósi Kristóf aktív közreműködésével mutatja be néhány művét. Ungváryról és a nyitóestről erre olvasható bővebben.

A fesztivál második napján kerekasztalbeszélgetést tartunk az UH Fest idei és korábbi magyar fellépőivel, akik mind kapcsolatba kerültek ilyen vagy olyan módon a 16 európai kísérletizenei fesztivált (köztük az UH Festet) lazán összefogó Shape platformmal. A beszélgetés résztvevői Pándi Balázs, Szabó Bálint (Gosheven), Lázár Gábor és Mákó Rozi lesznek, és annak próbálnak majd utánajárni este 6 órától a Három Hollóban, hogy milyen nemzetközi érvényesülési lehetőségei vannak a magyar kísérleti zenészeknek.

A fesztiválon belül sokak számára egy külön ünnep lesz a kedd este az Artus Stúdióban, ahol Somló Dávid, Porteleki Áron és Makkai Dániel triója, a budapesti szabadzenei színtérből kinőtt Dorota együttes négy vendégzenésszel kiegészülve mutatja be új, Solar The Monk című lemezét - és amelyen felfedezi magában a rockzenekart. Feltehetően a kifejezést kellően szabadon értelmezve.

Szerdán visszatér az UH Festre Szabó Bálint, aki annak idején a legelső UH Demón mutatkozott be még a 12z trió tagjaként, és lépett fel velük később többször is, majd két éve a fesztiválon mutatta be Gosheven nevű szólóprojektjét élőben. Most Gosheven kvadrofón műsorát játssza el a Trip Hajón. 

Szintén szerdán, az esti audióvizuális duókoncertje előtt, délután öt órakor, a 11. kerületben újranyílt Műtő galériában mutatja be hanginstallációját Robert Curgenven. A mű címe egy haiku:

upon a threshold,
where bodies corporate stand, 
Spectres’ vapours stood

az installáció pedig az ingyenes megnyitó után is látogatható lesz a fesztivál második felében.

Csütörtökön, sok éves hagyományunkat folytatva a város legelőremutatóbb technoklubjába, a Lärmbe látogatunk, ahol két hazai tehetség vezeti fel a műsort. Cranky Bow szintén visszatérő, mégis új fellépőnk: a fesztivál szervezésében korábban Új Bálaként, vagy éppen a Dutch Courage és a Céh duók tagjaként, sőt, még a DerTanz trióval is fellépő Kovács Gábor legújabb kollázs elektronika projektje, amelyben a technoid énjéhez képest több szemlélődéssel, feszültséggel és történetmeséléssel dolgozik. "Új Bála pszichedelikus fogadott fia" - ahogy ő fogalmaz. A másik hazai erő a félig magyar, félig guineai Issiaga Camara, azaz Siaga, aki a pécsi elektronikus zenei szak közösségéből jön, és elsősorban a basszuszenék terén alkot kísérletező csavarokkal, absztrakt játékokkal, hipnotikus tempókkal.

Pénteken Oli Mayne és Bolcsó Bálint nagyszerű elektronikus-improvizációs duóját mutatjuk be a Prepost Records és a Jazzaj esték keretezte budapesti szabadzenei színtérből az Erőművházban. Később, az Ambient nevű, újonnan nyílt pinceklubban pedig Hunyadi Edit és Csató Csenge dj-podcast duója, a Lazy Calm Raga vezetik fel öntörvényű atmoszféráikkal a bulit, amelynek csúcspontján Mesterházy Ákos, az elmúlt 25 év elektronikus zenei klubéletnek egyszerre kívülállója és kulcsfigurája veszi át a zenélést DJ Marcelle-től és a Sähkö Recordings-alapító Tommi Grönlundtól. Acid vagy sem, tele lesz meglepetésekkel.

A pénteki koncertek és a klubest előtt, szintén az Erőművházban DJ Marcelle, Tommi Grönlund és Lucia Udvardyova (Easterndaze, Shape) beszélgetnek majd Sidó Zoltán moderálásában a What is club culture today? című kerekasztalon. 

Szombaton két különleges nemzetközi együttműködést mutatunk meg. Délután három órától a Francia Intézetben a Saudaá Group néven játszó Alexis Paul orgonaművész Lerner Júlia folkénekessel játszik duóban. Később este pedig a japán improvizációs zene, radikális rock és a zajzene ikonikus figurája, Keiji Haino, illetve a magyar underground, metáltól improvizációs jazzig kalandozó hőse, formáló alakja, Pándi Balázs lépnek a Trafó színpadára. Pándi és Haino több éve játszanak együtt nemzetközi terepen, de a magyar közönség még nem láthatta őket együtt.

Végül, de nem utolsósorban a fesztivál afterpartyját Nádházi Lajos, azaz AIWA nyitja, akinek, szavakkal kifejezve, a szintetizált funk és szabadszellemű klubelektronika ölt különféle alakzatokat poszt-digitális tájképein - zenéit a Farbwechselen kívül a Videogamemusic és a Seagrave jelentették meg, annak idején pedig a Headshotboyz duó tagjaként indult, legutóbbi nyári eseményünkön pedig nagyszerű duóprodukciót mutatott be Makay Annával.

A 2019-es UH Fest fellépőinek teljes nemzetközi névsora:

Keiji Haino & Pándi Balázs
Errorsmith
Lea Bertucci
Clara!
Kukangendai
Bear Bones, Lay Low
Still House Plants
Muqata'a
AIWA
Alpha Maid
Mákó Rozi
Papiro
BolcsóMayne
Dorota: Solar The Monk
Hommage á Tamas Ungvary feat. Nagy Ákos, Baráth Bálint, Siklósi Kristóf & Ungváry Tamás
DJ Marcelle
DJ Mesterházy
Lucy Railton
Parrish Smith
Sote: Parallel Persia feat. Arash Bolouri & Pouya Damadi
Saudaá Group & Lerner Júlia
Tommi Grönlund
John Bence
dj. flugvel og geimskip
Didi Kern & Philipp Quehenberger
Cecilia
Sister Iodine
Gosheven
Robert Curgenven & Kat McDowall: Agenesis
Jessica Ekomane
OD Bongo
Siaga
Fiesta En El Vacio
Cranky Bow
Fabio Orsi
Lazy Calm Raga

A fesztivál összes helyszínére, koncertjére és eseményére érvényes bérletek 18 500 forintért kaphatók, kizárólag online, szeptember 29-ig, délután háromig a Tixa oldalán

Minden fesztiváleseményre külön-külön is válthatók majd jegyek a helyszínen. A Jurányi Házban, az Artus Stúdióban és a Trafóban tartott estékre elővételesen is kaphatók jegyek. 

A 2000 és 2010 között rendszertelenül, de folyamatosan jelentkező Ultrahang Fesztivál (UH Fest) egy négyéves látszólagos szünet és az UH Demo 2012-es elindítása után, 2014-ben tért vissza immár egyhetes programmal, és azóta minden év őszén jelentkezik. 2015-től partnerünk a tizenhat európai kísérleti zenei fesztivált tömörítő, az Európai Unió Creative Europe programjának keretében finanszírozott Shape Platform.

Back