Nem kis meglepetést keltett, amikor a zenekar bejelentette, hogy ez a lemez csakis tőlük lesz majd megrendelhető. És nincs is abban semmi elítélhető, hogy tizenöt év munka után végre egy kis pénz is szeretnének keresni, és nem csak másnak, hanem maguknak is. Ami technikailag egy ilyen saját terjesztéshez szükséges, már jóformán bárki számára hozzáférhető. Csupán egy valami adatik meg keveseknek, ez pedig a hírnév. No és a bátorság, hogy szembe haladjanak mindenféle bebetonozott érdekcsoportokkal. Hogy nem mindegyik korábbi kiadójukkal voltak megelégedve, arra még egy bojkottra való felhívás is megjelent tőlük a Some Bizarre-ral szemben, akik szerintük nem jártak el korrektül az általuk megjelentetett lemezekkel kapcsolatban.

A lemez szó szerint valamivel kezdődik: Something - Balance egyvégtében ezt a szót ismétli. Semmi ez a valami és mégis igen mélyen bevésődik, mint egy ráolvasás vagy egy szellemidéző szeánsz mágikus szava.

A Tiny Golden Books - azzal a reménnyel kecsegtet, hogy talán visszajön valami a vadabb időkből, amikor még olyan darabokkal sokkolták a hallgatóságot mint a His Body Was a Playground for the Nazi Elite, de jó öt perc után csábítóbb és kellemesebb melódiák veszik át a szerepet, és ismét, csakúgy mint az előző fejezetnél a 70-es évek zenéjéből, pontosabban a spacerock háza tájáról. Nem különösebben izgalmas, túl hosszan nyújtják, s nincs sajnos ebben a témában annyi, amennyit ők gondoltak.

Az Ether - is egy kortárs zenemű benyomását kelti kezdetben, majd átúszik egy lassú zongorás dalba, ahol Balance Gavin Friday hanghordozásában énekel, a Michael Casmoore szerezte Current 93-as zenére. Jót tesz egy dalnak, hogy belágyul, kevesen csinálják. Ezt leszámítva, mind az ének, mind a zene szokványos, leszámítva a magas csiripelő hangokat. Itt már úgy tűnik, elirigyelték David Tibet megindító, líra dalait, és megkísérelnek azoknak utána menni saját zenei világukból minél többet megőrizve. Ez még sikerülne is, de rendelkezzen John Balance bármilyen emblematikus hanggal, és egyre magabiztosabb énektudással, soha nem lesz annyira kifejező, mint Tibeté. Talán emiatt is manipulálják a hangját ennek a számnak a végén, ami szuper egyébként!

Paranoid Inlay - széttöredezett ritmusok más és más hangmagasságba szétdobva. Itt ezt paranoidnak hívják. Nyitás a dal műfaja felé. Balance egy nem rég tartott Rough Trade bolt béli koncerten Fuck Brit Pop feliratú pólóban jelent meg. No, ezek a számok így egymás után mintha erre rímelnének. Pop alternatívát mutatnak fel, dalokat, helyesebben dalformájú kompozíciókat. Végig gondolva eddigi munkáikat, eléggé meglepő, amit ettől a lemeztől kapunk, és eljutunk oda, be kell vallanunk, nem ismerjük ezeket az embereket. A következő felvétel, Where are You?, egyértelműen Christopherson Foxtrotton megjelent darabjának a testvére, az ének és maga a szám pedig a Musick To Play in The Dark első kötetén hallható Are You Shivering? folyatatása, ugyanazzal a megremegtetett hanggal (most Rose McDowall-éval)

Majd mindegyik kitalált felvétel, amiknek győzködniük kell arról a hallgatót, hogy feltétlenül meg kellett születniük. És ez nem jó.

Az utolsó Batwings már egyértelműen Current 93 világ. Érdekes.

A lemez tele van meghökkentő és bizarr zenei megoldásokkal, ám ennek ellenére a sikerfilmek második részének sorsára jutott, amit már nem az első rész rendezője készít és majd' mindig haloványabbra sikerül mint az első. Itt nagyjából ugyanaz a kör készítette ezt a második részt is, ám mégsem sikerült újra a nagy dobás.

A lemezhez az első pár száz megrendelő megkapta a 17 év óta először megrendezett Coil koncert felvételét. Erről majd egy másik írásban.