A második Pan American lemez, vagyis a Labradfordban zenélő Mark Nelson szólóprojektje. Ahogyan egyre több elektronika kúszott az Labardford anyagaiba, Nelson - aki eredetileg gitáron játszik, s korábban énekelt is a Labradfordban - annál inkább elkezdett érdeklődni szintetizátorok és más modernebb elektronikus berendezések iránt. Ezzel párhuzamosan váltak egyre elmosottabbá, ambientesebbé a Labradford lemezek (A Stable Refernce, Labradford), s úgy tűnt, a ritmusokat száműzik a zenéjükből. Nelson ekkor döntött úgy, hogy leteszi a gitárt és kiéli a lassú, dubos ritmusok iránti szenvedélyét egy saját projektben, melyet egy amerikai légitársaságról nevezett el Pan American-nak. Gyerekkorában számára a légitársaság a távoli tájakra való eljutást, illetve az arról való álmodozást jelentette. Mint mondja, a Pan American-nal is valami hasonló, idegen, soha nem látott tájakra jut el. És nemcsak ő.

Az első lemezének megjelenése nem hagyta érintetlenül a Labradford zenéjét sem, hiszen abban azóta határozottan megjelentek a Pan American-ban használt ritmusok és más zenei elemek.

A korábbi lemezhez képest okoz meglepetéseket a 360 business, ez pedig a gazdagabb hangszerelés. A gazdagon visszhangosított ritmusalapok további finomságokkal egészülnek ki. Például helyet kapott a trombita - a Double Rail-ben és a Both End Fixed-ben -, amit Rob Mazurek játszott fel a chicagói modern dzsesszzenekarból, az Isotope 217-ből. A legmeglepőbb - és szerintem szerencsétlen változás - pedig az ének megjelenése. Azért szerencsétlen, mert nem Nelson hangja hallható, hanem egy meglehetősen jellegtelen nőiének a Code-ban. Csak remélni lehet, nem lesz folytatása.

A lemezen három igazán nagy téma kapott helyet, s ezek (Steel Stars, Double Rail és a Both End Fixed) nemcsak arról ismerszenek meg, hogy mindegyik több, mint 10 perces, hanem mert ezek rendelkeznek olyan bódító melódiával, hogy kitörölhetetlenül beleivódnak az emberbe. A másik négy szám inkább játszadozásnak, vagy inkább felkészülésnek tetszik a következő nagy dobásra, tehát szó sincs arról, hogy nem lenne itt helyük. Egyébként, hasonló módon volt szerkesztve az első Pan American is, de ott talán jobban összeértek az egyes számok. Mindenestre, két ilyen lemezzel a háta mögött már bizton kijelenthető, hogy a Pan American megérdemelne egy kicsit nagyobb ismertséget.