A lemez Robin Rimbaud tisztelgése barátja, az egyik legnagyobb hatású - a zenei undergrounddal is szoros kapcsolatot fenntartó - angol filmrendező, Derek Jarman emlékének. Az ő tengerparti kertje az, mely virágok helyett már csak fémmel van tele.

Robin Rimbaud évekig csakis, mint Scanner jelentetett meg lemezeket. Három évvel a rendező halála után mégis saját néven készítette ezt az albumot, és ebből kiderül, hogy mennyire személyesek az emlékei arról az emberről, akivel 1984-ben találkozott először, és akivel halálig szoros barátságban volt. Mint Rimbaud életrajzából kiderül, már rögtön megismerkedésük évében együtt dolgozott Jarmannal, hangkollázsokat készített a rendező Anglia Alkonya című filmjéhez.

Robin Rimbaud Scannerként - azóta kifinomultabb, egyedi módon - mind a mai napig varázslatos hangkollázsokat készít telefonbeszélgetésekből, környezeti zajokból és elektronikus zenéből. Az itt-ott rögzített felvételeket a stúdióban még további hangokkal egészíti ki, és mintegy megrendezi azokat.

A The Garden-en hallható Jarman szövegek valamennyire megvilágítják, hogy mik azok a dolgok, amik annyira fontosak Rimbaud számára Jarmannal kapcsolatban. Egy helyütt például arról beszél, hogy milyen bátortalanok a rendezők manapság, nem mernek improvizálni, részletesen leírt forgatókönyv nélkül dolgozni. Máshol pedig arról szól, hogy soha nem akart filmes lenni, valahogy mégis így alakult, és nevetve elmond egy történetet, miszerint valaki azt javasolta neki, hogy a szülőkre való tekintettel, hang nélkül nézze a tévét. Erre a 16 éves Jarman értetlenül azt válaszolta: akkor nem fogom érteni! Amire az illető azt felelte, hogy ő sem értette, de mégis megváltoztatta az életét.

Mindezek a dolgok rímelnek Rimbaud pályájára, aki szintén nem készült zenésznek, nem dolgozik rögzített forgatókönyvből, és nem ismeri a hatásmechanizmusát a munkáinak. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy erről „szólna” a lemez, csupán csak azt, hogy talán ezek is kiolvashatók belőle, hiszen nyílván nem véletlen, hogy milyen szövegeket használt fel Rimbaud.

A lemez címe egyértelmű utalás az utolsóelőtti Jarman filmre, A kertre, és a valós kertre, ahol a rendező növényeit gondozta. A The Garden-hez az alapfelvételeket azok a hangok adták, amiket Rimbaud a Jarmanhoz köthető helyszíneken, a Charing Cross-i házánál, a Kert című filmből jól ismert - és a borítón is és a lemez videofelvételén is látható - dungenessi házikónál és a közeli tengerparton vett fel. Rimbaud ezekből a hangpolaroidnak elnevezett felvételekből, Jarman hangjából és a rá jellemző nagyon finom, helyenként elégikus elektronikából komponálta meg tisztelgő, zsibbasztóan szép felvételeit.

Például a Waterbrushban Jarmannek egy mondata hallható (Many of my friends died, yes) egy érzelmes zongoratéma és környezeti zajok mellett, amiket vissza-visszatérően elmos a tenger hullámainak morajlása. Gyönyörű és kegyetlen felvétel. Csakúgy, mint a szintén zongorára és finoman pengetett nagybőgőre épülő, A Walk Through St. James, amelyik arra a parkra utal, ahol Rimbaud-t utolérte Jarman halálhíre. E darab elején Jarman a következőt mondja: Ez igaz, engem nem érdekel a valóság, mert nem hiszem, hogy létezik. Majd hosszú szünet után a lemez legvégén csak annyit mond: Minden elhalványul.

Az egyik legszebb lemez, amit valaha hallottam.