Ha valaki a kiadó alapján próbálkozna a detroiti Adult.-tal, komoly csalódások érik majd.

Meg egyébként is, sajnos. Pedig a tőlem telhető legnagyobb jóindulattal mindent megtettem, hallgattam minden napszakban így is, úgy is, de ahelyett, hogy közeledtünk volna egymáshoz, csak a borzongás növekedett bennem. Vannak, akik szerint sokat tanulhatunk abból, ha foglalkozunk azokkal a zenékkel, amiket végletesen elhibázottnak tartunk. Túl gyakran azért nem fogom magam erre rászánni.

Ez a lemez akár készülhetett volna húsz évvel ezelőtt is, a punk-korszak vége, az új hullám kezdete felé, ami önmagában nem lenne baj, de nehezen fogadom el, hogy vannak, aki szerint érdemes ezzel foglalkozni, nekem legalábbis borsózik a hátam az Üvegtörőket hallani 2005-ben. Márpedig a monoton hangon agitáló, gépies énekű Nicola Koperus, az Adult. dühös énekesnője többek között Hazel O'Connortól merít, mi több, bevallottan a Devo: Freedom of Choice lemeze lebegett a duó szeme előtt, amikor stúdiójukban két hét alatt megszülték és összekeverték a nyers hangzású, célirányos, minden faksznit kerülő, dobgépek, szinti, menetelő basszusok, s olykor újhullámosan kezelt gitárok vezérelte 12 számot. Van itt azonban még egy csipetnyi felolvasztott Bauhaus-romantika is, de az is minden poétika nélkül, ám ez nem is feltétlenül kelléke egy nosztalgikus elektrogótdarker zenének. Őszintén, nem is tudom, lehet-e ezt jól csinálni? Minden esetre az Adult.-nak nem sikerült.

Ezzel együtt van valami nyugtalanítóan jó ebben a kiadványban, mégpedig az, hogy a lemezhez remek borító készült, amit maga Nicola Koperus jegyez. A Cindy Sherman képeire emlékeztető, erősen stilizált, tökéletesen megvilágított, hatásos vizuális kódokat tartalmazó, barnás árnyalatú képek szuggesztivitását, atmoszférateremtő erejét a zene azonban meg sem közelíti, pontosabban ahhoz nekem nem passzol. Vagyis a mű melléfogás. Egy lemeznél a zenéhez ad hozzá valamit az úgynevezett artwork, itt azonban a borító él önálló életet, és hordoz olyan feszültséget, ami mellett a zene kész hitelrontás. A borító frontoldalán egy kéz szarvas- és őztrófeák alatt szidoloz egy réztáblát, melyen a zenekar neve és a lemez címe olvasható. Beljebb egy barna árnyalatokba öltözött, szabványfeleség-szerű, szoknyás és harisnyás, ám tetovált bokájú, csillogó fekete cipőt viselő konfekciónő térdel fejével a gáztűzhelyben, s felette két decensen öltözött, nyaktól lefelé látható konfekcióférfi késsel illetve serpenyővel a kézben főzéshez készül. Másik képen ugyanaz a nő kávéval kínálja és takarja el az egyik fotelban ülő barna öltönyös arcát, a másik fotelben hanyatt esve a másik férfi. És végül halott nő az éjszakai sötétben a fövenyen félig a vízben, vele és a sötétséggel szemben kispolgáriasan kardigános férfi és csinoska párja keresztbe tett lábbal egy-egy tervrajzot búj. Bizarr feszültséggel teli, Hitchcockian hideg képek, ám a zene hozzá szimplán idegesítő.