Tulajdonképpen már jó néhány évtized óta ismert a zeneszerzési technika, amit Scott Horscroft, a fiatal (1977-es születésű) ausztrál zeneszerző használ ezen a bemutatkozó lemezén. Az 8 Guitars cím teljesen pontos: nyolc gitáros játszik egy-egy igen szigorúan meghatározott minimális frázist hangszerén, Horscroft pedig számítógépén élőben keveri és manipulálja az önmagukban változatlan ritmikus mintázatokat. A lemezen ennek eredményét halljuk, mindennemű utókezelés nélkül. A gitárosok nem a klasszikus módon használják hangszerüket: néhány majdnem-dallam mellett hallunk csiszatolásokat, csilingeléseket, mormogásokat, finom és kevésbé finom zümmögéseket és finoman úsztatott hangokat. Persze mindezt szintén kitalálták már régen; az innovatív gitárhasználat egyik úttörője, Oren Ambarchi játszik is a lemezen. (Ő az egyetlen, akinek a nevét ismerem a gitárosok közül, bár ebben az esetben az ilyesféle információk az átlagosnál kevésbé számítanak: Scott Horscroft itt az úr, a többiek csak "cifra szolgák".)

Szóval ezt halljuk harmincnyolc és fél percen keresztül, két trackre lebontva, szépen rétegezve, a kulcsszavak: repetitív és minimalista. És mégis, korántsem a régi technika ki tudja hányadik felhasználásáról van szó; az 8 Guitars nem egy nélkülözhető utánlövés, hanem, mihelyst egyszer meghallgattad, nélkülözhetetlen lemezzé válik.

Tulajdonképpen a lényeg nem is a repetitivitás, hanem a pszichedélia: a zene beszippant, körülölel, ráhangol a saját ritmusára. Ennek a beszippantásnak az egyik legfontosabb tünete az, hogy nem tudom eldönteni, mennyire változatos is valójában a zene ("maga a zene"). Olykor úgy tűnik, hogy az állandónak tűnő felszín alatt folyamatosan változások, finom, de annál lényegesebb átrendeződések zajlanak; máskor viszont az a benyomásom, hogy valójában alig történik valami, csak az én figyelmem emel ki más és más részeket, és ezáltal változik az egész hangzáskép "arca". Jó párszor meghallgattam már, de még mindig nem tudtam határozottan egyik vagy másik alternatíva mellett dönteni - ami azt jelenti, hogy nem is kell dönteni, ez a finom játék éppen az 8 Guitars működésének egyik legfontosabb jellemzője.

Emellett a lemez mellett az "utazós", "elszállós" zenék túlnyomó többsége érdektelen, átlátszó trükkökkel operáló felületes fércműnek tűnik.