A Kama Aina név Takuji Aoyagi japán zenészt fedi, jelentése Hawaii nyelvén: szigetlakó. Takuji a nyolcvanas évek végén alapította a Little Creatures rock-triót, és azóta is rengeteget alkotott, csupa olyasmit, amiről ugyanúgy nem hallottam, mint első együtteséről, ami pedig, mint olvasom, nagyon fontos. Állítólag rajong a szigetekért, mindenféle szigetről származó mindenféle zenék izgatják, ami akkor is egy kicsit furcsának tűnik, ha például Hawaii, Bali elég evidensen hatott rajta kívül sok más zenészre is.

A Music Activist Japánban kiadott lemezeiről gyűjti össze kedvenc számait, best of-ként vagy kedvcsinálóként. Amíg ezt nem tudtam, azt gondoltam, milyen egységes ez az album, miközben persze a kellő változatosságot is biztosítja; így ezt a minősítést kiterjeszthetjük egész életművére (vagy legalábbis arra a részére, amit most fontosnak tart).

Takuji pop- vagy dallamérzékenysége szembetűnő, a lemezen több olyan szám is van, amik olyan gyorsan fülbe másznak, hogy az ember már első hallgatásra sem tudja eldönteni, hogy hallotta-e már máshol is ezt a dallamot, vagy amire annyira emlékeztet, az csak önmaga. A nagyívű, olykor filmzenés dallamok mellett sok a pasztelles, inkább hangulatot festő, mint önmagában feltűnő szám is. A szerkesztést dicséri, hogy ezek épp a megfelelő arányban és sorrendben követik egymást.

Ugyanez áll a hangszerelésre is: ugyan dominál az akusztikus gitár, más hangszerek (fúvósok, ütősök stb.) az összképet szolgálva váltogatják egymást, csakúgy, mint az olykor erősebb, olykor a háttérbe húzódó dob és elektronika. A megfelelő pillanatokban egy kis csavarintás, szerkezeti trükk vagy bevágott (állítólag utazások közben készült) környezeti felvétel csökkenti elviselhető mértékűre a poposságot; szerencsére azonban teljesen természetesen illeszkednek ezek az eszközök is az összképbe, minden erőltetett koncepció nélkül.

Szerintem néha mindenkinek szüksége van egy-egy ilyen lemezre: simogatja a lelket, pihentet, és nem kíván túl sok odafigyelést (amit kap, azt meghálálja). Ugyanakkor ha valaki nem rajongója a műfajnak (nem tudnám megmondani, mi a műfaj, mégis nagyon jól felismerhetők a hasonszőrű lemezek), az szinte tetszőlegesen választhatja a Kama Aina helyett hasonlóan színvonalas társainak bármelyikét (például a Geographic, vagyis a Domino alkiadójának eddigi ismereteim szerint bármelyik kiadványát). Bár igazából nem tudom, hogy ez most mennyire negatív kritika, ha egyáltalán az.