A Reciprocess + / vs. sorozat a BiP-HOp és a Fällt kiadók közös vállalkozása, talán nem meglepő módon lemezenként két-két művész összeeresztése. Az első lemezen a Bovine Life és Komet (Frank Bretschneider) szerepeltek, a másodikon Full Swing és si-cut.db, vagyis Stephan Mathieu és Douglas Benford. A (szerintem nagyon csúnya) booklet mindkettejükről közöl egy-egy miniesszét, és egymásról szóló nyilatkozataikat. Ezeket sajnos nem ember, hanem számítógép fordította angolra, ami talán elsőre viccesnek hat, viszont így alig lehet többet kibogozni a szövegből, mint hogy nagyra becsülik egymást.

Magáról a munkafolyamatról ezért csak sejtéseink lehetnek: talán olykor összedolgoztak, olykor egymást remixelték. A tizenhárom számból hét közös, kettő Mathieu, négy Benford műve. Mégis, ezt aligha tudjuk meg, ha nem olvasgatjuk a kisbetűs részt a bookletből, ugyanis a hanganyag meglepően egységes, úgy, hogy közben nagyon könnyű szétválasztani a Mathieu-re és a Benfordra jellemző stílusjegyeket, vagy akár hangokat. Így tehát nem egy olyan közös munka ez, amikor két alkotói hozzáállás találkozásából valami új, eddig nem létezett keletkezik, ugyanakkor az egymás mellé rendelés által mégis létrejön valami többlet. (És hogy akkor az egyéni hozzájárulások miért nem lógnak ki az összképből: ezt nem tudom.)

Szóval az összetevők: egyfelől Mathieu jellegzetes hangjai. Pulzáló, lélegző, folytonos hangkötegek, lekerekített, de tapintható zajokkal (amiket manapság mintha egyre kevésbé akarnának glitchnek, microsoundnak nevezni) - hol a konstans zúgás, hol a majdnem-dallamok felé kibillentve, hol felszabadult, hol szomorú (ritkán tragikus) felhanggal. Másfelől pedig jönnek Benfordtól a rövid, határozott hangok, amiket a visszhang alkalmazásával terít szét egyszerű struktúrákká, hol a dub, hol a minimal techno felé közelítve. Amit pedig nyernek egymástól: Benford önmagában szerintem túl üres dolgainak nem pusztán hátteret, hanem súlyt, mélységet ad Mathieu zenéje; mélységet a szó konkrét, térbeli, és átvitt értelmében is. Mathieu viszont általában önmagában is megáll a lábán, az ő szempontjából az az érdekes, ahogy sajátos időkezelése kommunikálni kezd egy feszesebb, célratörőbb ritmusvilággal.

Érdekes és kellemes tehát a lemez, de nem sokkal több ennél. Mondjuk úgy, hogy Benfordnál (amennyire én ismerem) izgalmasabb, Mathieu-nél viszont kevésbé fontos. (Ennek ellenére sejtésem szerint jó bevezetésként szolgálhat komolyabb, nagyobb odafigyelést igénylő zenékhez.)