az ember néha már tényleg hajlamos azt hinni, hogy szepanskiéknak van valamiféle küldetéstudatuk. legalábbis olyan vehemenciával igyekeznek megreformálni az elektronikus zenei színteret, mintha a lelki üdvük lenne a tét.

mint akik jól végezték dolgukat (és hát valljuk be azért meglehetősen jól), úgy hagyják most hátra a biztosat a bizonytalanért, hiszen egy menő sorozatuk következő állomásaként a törtütemes színteret szemelték ki maguknak. ebbe aztán belefér a „klasszikus” hip-hop átértelmezése, a jazzy beat felrázása (és még erőteljesebb elidegenítése a jazzheadektől), a breakbeat világának átplasztikázása, sőt még némi soul és r'n'b perverzió is.

és hogy megrázó-e ez az album? most talán még nem, de hogy a vérátömlesztés már nagyon kellett, az teljesen bizonyos. látom szemeim előtt, ahogy mondjuk egy punnyadt tört-, ne adj isten nu jazz bulin efféle adagokkal csapják széjjel a nagyérdemű kényes belvilágát. ennek ugyan vajmi kevés a valóság alapja, de ha más nem, gondolatban lejátszva az esetet már maga a feltételezés sem lesz tanulságoktól mentes.

kiről és miről is vagyon hát szó ? ... itt van példának okáért akufen munkája, ahol is a negativland őrületeihez fogható hangsalátával, hulladék hanggal, zene és szöveg töredékkel sminkeltek ki egy halott műfajt. vagy hogy mást ne mondjak, tiszteletét teszi az elektronikus körökben egy jó ideje fenemód coolnak számító new yorki avant-garde rapper 'krú', apc (anti pop consortium) priestje is, túl k7 és warp records jelenésén. meg aztán van itt egy dögös graphit.e nóta, ami szerintem idén végleg lemoshatná a színről a 'get ur freak on'-t is. andreas tilliander a ljud után megint valami finomságot hozott; a 'hopposítás' kedvéért emberi hangfoszlányokkal töltötte ki a szerinte még tátongó űrt, s még egy kicsit széttördelte az ütemeket. frank bretschneider belassult dubbal, kellemes visszhangokkal, mély regiszterekkel próbálkozik. auch esete nu jazznek indul, amit aztán rendesen áthangszerelnek, a szabad vegyértékkel bíró helyeket pedig rendre feltöltik zajokkal.

de hadd ne csapongjak, legyen ilyen csonka a tájkép... annál is inkább, hogy ez még csak a tripla bakelit változat, ami a cd-hez képest korántsem teljes.

a már valamelyest ismerős, defaultban meglevő mille plateaux zenéinkhez képest kétségtelenül egy közérthetőbb formavilággal találkozunk a lemezen. talán az ismerős groove-ok adják meg azt a biztonság érzetet, amitől már elsőre is oly otthonos érzésünk támad e világban. és lehet, hogy ez a konspiráció lényege: viszonylag fájdalommentesen beléptetni a hallgatót egy „könnyedebb” (na azért annyira nem) világba, majd ha már belépett, akkor támpontok nélkül magára hagyni.

ami mindenféleképpen szembetűnő az eddigiekhez képest, hogy sokkal több az emberi hang, ének, vokál, vagy akármi. ez itt pedig egy ártatlan megállapítás, minősítő jelzők nélkül. hogy ezt maguk a preparált stílusok tradíciói magyarázzák-e vagy a továbblépés egy lehetséges irányát jelölik-e, most még nem tudni. erre már a folytatás is több információval fog szolgálni. egyébként úgy tűnik, hogy most a belterjes dance műfajokon túl egy határozott nyitással felfedezték maguknak az igazán populáris műfajokban rejlő potenciált is. a vázszerkezet többé-kevésbé adott, de hogy miből építkeznek, azt ők választják meg.

szóval ezt most ismét hallani kell az elejétől a végéig, márcsak azért is, hogy magunkba szállva a következő kérdéseket tehessük fel: ez a válogatás vajon egy népszerűsítő célzattal készült darab, amit a 'nagyvilágnak' (is) szánnak? ha igen, akkor egy igen tisztességes darab. amennyiben azonban továbbra is „csak” kísérletről van szó, úgy el kell gondolkodnunk azon, mivégre is feltételezhetnénk, hogy egy-egy műfaj keretei már zártak? mi az, amit elbírhatnak egy, egyébként jól definiált stílus határai? mit lehet még berakni a sorok közé, s ettől változik-e az olvasat? lesz-e áttörés? az itt elhangzottakat is beszippantja majd a jól definiálható termékekre éhes zene ipar?