ULTRAHANG FESZTIVÁL
2003. szeptember 25-28. / Budapest-Szeged

A 2001 óta létező Ultrahang Est rendezvénysorozat idén, a nagylelkű támogatóknak köszönhetően nem mindennapi programokat kínáló fesztivállá növekszik. A négynapos (három napig Budapesten, egy napig Szegeden zajló) fesztiválon közel harminc művész, zenekar, illetve DJ lép majd fel a világ tizenhárom országából (USA, Ukrajna, Izland, Szerbia, Nagy-Britannia, Ausztria, Hollandia, Magyar-, Német-, Olasz-, Svéd-, Spanyol-, és Finnország).

Csakúgy, mint az Ultrahang Alapítvány által korábban szervezett programok, az Ultrahang Fesztivál is olyan itthon kevéssé ismert előadókat, irányzatokat mutat be, akik a modern zenei centrumok elektronikus, kísérleti, underground világának elismert szereplői, és meghatározzák, vagy nagy valószínűséggel meg fogják határozni a közeljövő progresszív, nem tömegzenei mozgalmait, de "titokban" még a populáris stílusokra is hatást gyakorolhatnak.

Nem vitás, hogy az elektronika fejlődése ma is új és új lehetőségekkel ajándékozza meg, vagy éppen provokálja az alkotókat. Új alkotási módszerek és zeneszerzési technikák születnek, és nyilvánvalóan ez magára a megszülető zenére is rányomja bélyegét. A fesztivál legfőképpen azokat az új zeneszerzési és előadói technikákat használó művészeket kívánja bemutatni, akik ennek megfelelően új hangzással és esztétikával bíró műveket hoznak létre.

Persze elektronika ide vagy oda, az akusztikus zenék még manapság is tudnak meglepetést okozni. A régi eszköztárak új szemlélet szerinti megszólaltatása, bemutatása adott esetben legalább olyan felkavaró tud lenni, mint az eddig sohasem hallott hangok újszeru elrendezése, ezért fesztiválunkon a hagyományosabb zeneszerzési és előadói technikát egyedien alkalmazó előadókat is bemutatunk majd.

Ha meg kellene határozni, hogy milyen műfajba is sorolnánk a fellépőket, akkor talán egymásból következő "izmusokról", s azok keverékeiről, átértelmezett tánczenékről, improvizációs taktikákról, hangkutatásáról, térzenéről, mikroszkopikus esztétikáról vagy egyszerűen csak finom zenei játékokról beszélnénk.

"Mi a zene?" - kölcsönöznénk itt legszívesebben ezt a nem is annyira banális kérdést. Úgy hisszük, a felvetés aktuális: a zene örömforrás, körbevesz mindannyiunkat, mindennapjaink része, sokszor még szabadulni sem tudunk tőle; sokféleképpen hallgatjuk, élvezzük és értékeljük. De mégis, mi a zene?

Azért, hogy az életünk minden területén jelenlevő, sokszor meg sem hallott hangok fontosságát is hangsúlyozzuk, a meghívott művészek a legkülönbözőbb, egyébként sajátos hangkörnyezettel is rendelkező helyszíneken fognak fellépni.

És hogy mennyire nemzetközi ez a színtér? - ami persze a szónak, szoros összetartozást sejtető értelmében se nem színtér, se nem egységes, hiszen hagyományos, jól megfogható stílusokról nem beszélhetünk. Hogy ez jó vagy rossz, nem tisztünk eldönteni, de valóban kezdenek eltűnni a határok észak és dél, kelet és nyugat között. Egy fagyos, néha befelé forduló izlandi kísérlet legalább annyira érdekes tud lenni, mint egy hevesebb szerb vagy egy, az emberi tökéletlenség és a természet iránt érzékeny hispán megoldás. Amikor technikai és zenei minőségről beszélünk, nem érezzük a különbséget egy ukrán mikrohangtervező művész és egy, a hanggenerátorok hibáinak ki- és felhasználását kutató amerikai esztéta között.

Eszközök, kutatások, alkotási módszerek, szemléletek és gondolkodásmódok léteznek stílusok felett.