Időről-időre koncepciózus zenei sorozatokkal áll elő a Rhiz, a bécsi Bar Modern, ahova a klub köré csoportosult osztrák kiadók, a Cheap, Mego, Klanggalerie és maga a Rhiz hozza hallótávolságba a legizgalmasabb mai elektronikus zenét.

A helyben első pillantásra semmi különös nincs, tulajdonképpen úgy működik, mint ahogyan egy zenei klubnak működnie kell, vagyis összegyűlnek a zenére kíváncsiak, iszogatnak, beszélgetnek, és nem csupán mellékesen - zenét hallgatnak. Viszont, ha magát a zenét nézzük, ami itt szól, akkor már más a helyzet: hétfőtől csütörtökig a legmerészebb és legformabontóbb, míg hétvégéken a kevésbé - már ha ezek a zenéket az itt szokásoshoz képest ítéljük meg - elszállt elektronikus zenék kapnak itt lehetőséget. Az október 18-a szerdára esett, ami a fentieket figyelembe véve sokat elárul. Ekkor a helyi Pita, mint házigazda és a amerikai Sony Mao és Needle léptek itt fel, akik egy októberben zajló 10" című sorozat derekát adták.

Pita (vagyis Peter Rehberg) kíméletlen zajkollázsára és éteri lebegéseire a kis helyet csendes asztaltársaságok népesítették be (legfeljebb 10 asztal van a hyelyiségben), lecserélve az inkább társasági életet választó, kihúzódó korábbi vendégeket. Két lány, akik inkább beszélgetni szerettek volna, be is kiabáltak egy harsogóbb résznél, hogy csendesebben, de Pita oda sem hederített. Bizonyítva ezzel, hogy ha valaki a színpadon van, akkor az ő zenéjéé a főszerep. Ez szűri meg a közönséget. Pita zenéjéből hiányoztak a ritmusok, és az egész szettet mindenféle táncolható grooveok nélkül kell elképzelni. Táncolni egyébként itt nem is lehet, nincs erre fenntartott hely. Elmélyülten, virtuóz módjára dolgozta meg a lemezjátszóval kiválasztott hanganyagokat elektromos kütyüjein, s látványra is olyan volt amit művelt, mint egy klasszikus hangszeres virtuóz.

Pita-t, aki a DJ-pulton lépett fel a Sony Mao már laptopon előadott programja követte. Ők már a termet határoló egyik félköríves üvegfal előtt foglaltak helyet. Mögöttük, az utcán elhaladók, be-be kukucskáltak, mit művel ez a két szöszmötölő fickó. És azt kell mondani, hogy az eddig még csak válogatáson szerepelő, de hamarosan nagylemezzel debütáló duó igen remek két részből álló hangszobrot formált meg ott helyben. Míg az egyikük a hangfájlokat és szűrőket adagolta, társa a keverőpulton adott a hangoknak végleges formát. Az első, nagyjából 30 perces részben egy strukturálatlannak tetsző zajosan is harmonikus, dobmentes művel kedveskedtek. Ez, csakúgy mint a különleges puttyogó ritmusokkal díszített második rész - amelyre Needle szintén félórás bemutatkozása után került sor - bravúros fordulatokat és zenei poénokat vonultatott fel, amit a hallgatóság elégedett mosollyal, a végén pedig hangos tetszésnyilvánítással nyugtázott. Needle egyszemélyes Macintosh laptop-opusza kevésbé tűnt kiforrottnak, benne gyakrabban köszöntek vissza az evidensnek tűnő, így nem túl meglepő megoldások. Nem is húzta sokáig. A keretet bezárandó Pita újra elfoglalta a DJ pultot, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Illetve, dehogy. Feltett és érintetlenül hagyott forogni egy felvételt, ami ott akkor teljesen elbűvölt, és majdhogynem kegyetlenül zárójelbe tette az addig hallottakat. Ez nem volt más, mint a Coil: Musick To Play II-es lemezének egy lágy énekes darabja (Paranoid Inlay). Bármennyire is szégyenletes, be kell vallanom, hogy ez a lemez, a talán valóban jogos kritika mellett, nem kapta meg a kellő méltatást lapunkban. Tehát akkor most röviden: ez a szám annyira érzékeny és megindító, amilyet talán még soha sem sikerült Balance-nak és Christophersonnak írnia. No, de ez már elvezet a témánktól, viszont hozzátartozik az igazsághoz.

Telitalálat ez a Bar Modern jelző még pedig a következők miatt: a bár csakúgy mint a kávéház, fontos közösségi tér, ahol szerencsés esetben nem csupán iszogatás, ismerkedés folyik - igaz ez sem megvetendő, sőt - hanem valamiféle szellemi pezsgés is történik. Miből áll ez a Rhiz esetében? Adott egy S-Bahn alatt elhelyezkedő, félköríves üvegfalak által behatárolt tér, ahova a klub előtt elhaladók be-, a bent ülők pedig kilátnak az esti utca forgatagára, az étterembe sietőkre, az autókra, buszokra villamosokra és a kutyasétáltatókra. Ily módon Rhiz az utca része is, meg nem is. Az ide látogatók úgy érezhetik: ami itt történik az nem valami katakombába való underground történés, aminek csak a mindennapi életterek alatt, sötét lepukkant pincékben van létjogosultsága, hanem az élet normális eseménye, az élvezetek összekapcsolása. Az új zene új teret és új zenehallgatást követel magának. A hely akarva-akaratlanul beemeli a mindennapi történések szintjére a nem mindennapi zenét. Ez jó. Ez nagyon fontos. Legyen bármennyire is bizarr asztalnál ülve valami koktélt szürcsölgetni egy fékevesztetten absztrakt elektronikus zenére, itt ez nem tűnik annak - és nem sznobériából, hiszen itt valóban megvan az nem túl jelentős, de annál lelkesebb közönség, (nem utolsósorban korábbi osztrák kiadók és kluboknak köszönhetően,) amelyik a legnagyobb természetességgel az ínyencek boldog elégedettségével csipeget a finomságokból. Itt, ennek a szemlélődő, csendes zenehallgatásnak láthatóan kialakult kultúrája van, és vannak e kultúrának fogyasztói és formálói. A kísérleti zene rehabilitációja és a zenehallgatás megújítása történik itt, teljes sikerrel. Most értettem meg azt, hogy mire gondolt Pita, Peter Rheberg, a Mego egyik alapítója, amikor a Supersonicban rendezett budapesti X-Peripheria után azt mondta, legközelebb szívesebben lépne fel egy kávéházban vagy valami hasonló helyen.

Egész magyar művésznemzedékek életét, művészetét határozta meg egy-egy város művészi forgataga, a párizsi szalonok, vagy berlini ösztöndíjak. Bécs mindig is egy lépéssel előttünk járt, közelebb volt a meghatározó művészeti mozgalmakhoz, sőt sokszor az itt történtek határozták meg mi történik másutt. Valahogy igaz ez a Rhizre is. Egy ilyen klub nehezen képzelhető el például Londonban, vagy itthon. Legalább is egyelőre. Ha valaki erre jár, és érezni akar valami frissességet, és nem csak hallomásból akar része lenni valami fontosnak, ami talán még művészettörténeti, művészetszociólógiai jelentőséggel is bír majd valamikor, ne hagyja ki a helyet.

Persze a Rhiz több, mint a Bar Modern, nem csupán egy klub, hanem egy szervezet is, amelyik keményen kivette részét a Haider-ellenes tüntetések szervezéséből is. Erre a lemezjátszón olvasható We Are The Govenment matrica is emlékeztet. Az akkurátusan frissített weblapjuk nem a com, hanem az org domain alatt van. Aki feliratkozik a Rhiz hírlevelére - ez különösen kényelmes a helyieknek -, az kap egy e-mailt, ne feledje, ma este egy koncert kerül megrendezésre. Ezen túl lehet levelezni, s példaértékű extra szolgáltatása a weblapnak - ha már mi nem ugorhatunk le a Gürtelre miután megkaptuk a figyelmeztető e-mailt - hogy az itt elhangzott koncertek mp3-ban is hozzáférhetők a fellépéseket követő egy hétig. Sőt, ha ez nem elég, este 21 órától hajnal 3-ig egy webkamera segítségével élőben is követhetjük az ott történteket.

Jó szórakozást!

Cím: rhiz- guertelbogen 37&38 - 1160 wien (u-bahn: U6 josefstaedterstrasse)
URL: http://rhiz.org/